Na készítettem egy INTERJÚú-t a nővéremmel, aki már 3 azaz HÁROM könyvet írt *-* ezzel ő lett a hazai példaképam XDD (ha olvasod akk el ne szállj magadtól!)
Ahooz képest, hogy még fogalmazni is alig tudok, egész jó kérdéssort állítottam össze :D talán segítségemül szolgált, hogy több mint 1 évtizede ismerem az INTERJÚ alanyomat/aranyomat :DD
Ja a könyveket megtekinthetitek a különböző linkeken, amit kiraktam annó a blog oldalára!
„Ha a saját világod nem hagy álmodni, keress egy olyat, ahol tudsz” – olvashatjuk egy sikertörténet legvégén.
Hihetetlen, mennyi fantázia szorul egyetlen emberbe. Ezt az embert most mindenről kifaggathatjuk. Miként élte meg azt, hogy három könyvet írt, milyen gondolatok röppentek fel a fejében egy-egy fejezet megírásakor.
AR: Mi ösztönözte azt, hogy megírd a legelső BILLANGÓ-t?A: Nem volt különösebb oka. Rengeteg Tokio Hotel-rajongói történetet olvastam, s volt egy pár, mely nagyon megtetszett. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer én magam is írok egyet, de soha nem éreztem elég bátorságot hozzá. A legelső próbálkozásaimat meg sem tartottam. 2009 szeptemberében az egyik barátnőm, Linda érdekes történetet mutatott nekem. Igaz, az egyáltalán nem kapcsolódott a későbbi történetem témájához, azaz a Tokio Hotelhez, mégis jó kezdőlökést jelentett számomra. Rájöttem, hogy meg kell próbálnom maradandót alkotni.
AR: Ezek szerint hatalmas Tokio Hotel rajongó vagy. Ez nem meglepő, hiszen a könyveidet is erre a témára építetted. Volt valami különös indok, vagy ráhatás, hogy a banda életét vedd alapul?A: Természetesen volt. Kezdő történetíró koromban nem sejtettem, hogy képes vagyok saját karaktereket, élethelyzeteket kreálni. A Tokio Hotelről elég sokat tudok, sőt, rendelkezem némi háttérinformációval az életükkel kapcsolatban is. Ezért döntöttem úgy, hogy őket veszem alapul és rájuk építem a történeteket. A nyilvánosságra bocsátott adatok arra szolgáltak, hogy hihetővé tegyék a cselekményt, a saját magam által kitalált élethelyzeteket pedig egyszerűen beilleszthettem a valóságos információk közé.
AR: Az biztos, hogy igazán élethű karaktereket hoztál létre. Van, vagyis volt olyan szereplő, aki közel állt hozzád? Mármint akit olyan tulajdonságokkal ruháztál fel, hogy be tudja lopni magát az olvasók szívébe?A: Igen, azt hiszem, Mike Müller pont egy ilyen karakter. Rá mindig úgy hivatkozom, hogy „az eltúlzott szereplő”. Egyetlen rossz tulajdonsága sincs. Segítőkész, nagyon tud szeretni, azonnal ugrik, ha hívják, sőt, akár a halált is vállalja azért, hogy megmentsen valakit, aki igazán fontos számára. Egyértelmű, hogy a valóságban nincs, vagy csak nagyon nagyon kevés ilyen ember él. Ő az a fajta valódi meseszerű hős.
AR: Ha minden igaz, az első két rész nem várt sikert hozott számodra. Kaptál visszajelzéseket olyanoktól, akiket nem is ismertél?A: Az igazság az, hogy az első rész csak számomra ért el nemvárt sikert. A publikálással egészen addig vártam, míg elkészült a második könyv fele, így egyszerre tettem fel őket az internetre. Az első részhez nem kaptam megjegyzéseket, s őszintén bevallva, nagyon el is keseredtem, mert úgy gondoltam, felesleges volt napokat áldozni a részek feltöltésére, ha senki sem olvassa a barátaimon kívül. A második és a harmadik rész már sikeresebbnek bizonyult. Sok olyan olvasómtól kaptam visszajelzéseket, akiket nem ismerek, mégis meg merték írni a véleményüket. Nagyon jólesett, mikor olvashattam a kommentjeiket, mert ezek biztosítottak arról, hogy valamit nagyon jól csinálok. Tudom, hogy a barátaim is mindig őszintén elmondták a véleményüket, de mégis másképp hat ugyanaz a vélemény egy vadidegentől, mint az ismerőseimtől.
AR: Bevallom őszintén, én mind a három könyvet olvastam. Voltak olyan érzelem dús és feszültséggel töltött fejezetek, ahol még én is azt éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Ezek az akkori érzelmi állapotod, vagy a szituáció miatt lettek olyanok, amilyenek?A: Ez attól függ. A megrázó, főleg temetési jelenetek azért lettek olyanok, mert úgy kívánta a történet. Ezeknek a megírásánál nem éreztem különösebben semmit, csak miután visszaolvastam őket. Akkor nagyon elszomorodtam, mert mikor olvastam, nem úgy éreztem, hogy mindezt én írtam, hanem úgy tűnt, csak egy könyvet olvasok, melyben sajnálom a főszereplőt. A feszültséggel teli fejezetek megírása általában éjszaka történt, ezzel magyarázható a túlfűtöttség, hiszen az ember agya – legalábbis az enyém – teljesen másképp működik éjjel, mint nappal.
AR: Biztos mindenki arról kérdezget, hogy mivel nem látsz, hogyan tudod olyan pontosan leírni a szereplők mimikáját, vagy bemutatni egy-egy helyszínt. Ez nagy kihívást jelentett?A: Egyáltalán nem. Rengeteg könyvet olvasok, így jól betanult mozdulatsorokkal tudtam leírni a fényhatásokat, a mimikát és az arcokon feltűnő érzelmeket. Egy idő után már szinte rutinná vált a jelenetek megfogalmazása.
AR: Mindhárom részben olvashattunk élethű jeleneteket – mármint olyasféléket, amiket a médiából is hallhatunk. Hogyan született meg például egy-egy Tomos megjegyzés, vagy poén? Elvégre mégiscsak ő a „legbalhésabb” a srácok közül…A: Őszintén szólva, az első rész megírásakor nagymértékben odafigyeltem a médiás megjelenésekre, tehát volt, hogy napokig Tokio Hoteles oldalakat nézegettem, hogy megtudjak valamit. Így például az EMA- díjátadó, vagy a kölni koncert dátuma megegyezik a valósággal. A második és harmadik résznél a megjelenéseket nem lehetett már annyira dátumhoz kötni, mivel elcsúsztak az idősíkok. Lényegében a történetbéli idő jóval előrébb járt, mint a valós. A Humanoid Tour kivételt jelentett, hiszen a koncertdátumokat már jóval a turné megkezdése előtt nyilvánosságra bocsátották, így nem volt fennakadás, hogy görcsösen próbáljak utánanézni a dátumoknak. Mindannyian tudjuk, hogy Tom a legbalhésabb, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a médiában megjelenő információk nagy része nem a valóságon alapul. Tom figurájának megalkotása kihívás volt, hiszen össze kellett kevernem a médiában jelenlévő Tom, az elképzeléseimben élő Tom és a történetbéli Linda által megváltoztatott Tom jellemét. Egyetlen könyv szolgált segítségül, mely az Üvegház címet viseli, az írója pedig Rachel Caine. A történet egyik főszereplője Shane, s én akárhányszor olvastam ezt a könyvet, illetve a Shane-ről szóló részeket, mindig Tom Kaulitz jutott eszembe, ezért mondhatjuk úgy is, hogy Tomban van némi Shane-vonás is.
AR: Nem félsz attól, hogy rossz kritikát kapsz például az antiktól? Hiszen Bill, a főszereplő elég érzelmes típus, ezáltal sok kifigurázható tulajdonsága van. Ne gondolj rosszra! Nekem semmi problémám sincs vele, hiszen maga az eredeti Bill Kaulitz is ilyen „lehet”.A: Örülök, hogy úgy gondolod, Bill valóban ilyen lehet. Általában a róla kialakított elképzeléseimet igyekeztem visszaadni a történetben, hiszen nem ismerem Billt, fogalmam sincs, hogyan viselkedik bizonyos élethelyzetekben. Csak annyit tudok róla, amennyit a médiában mutat és biztos vagyok benne, hogy a magánéletben máshogy éli meg a mindennapos szituációkat, akkor biztosan nem bújik álarc mögé. A kritikáktól nem félek, úgy hiszem, meg tudom védeni magam. Kaptam olyan megjegyzéseket, miszerint a történetbéli Bill talán meg sem közelíti a valóságban létező Billt. Erre csak azt tudom mondani: ízlések és pofonok. Ha a megjegyzés írója ismeri Bill Kaulitzot, vagy többet tud róla, mint én és ezt egy három kötetes könyvben Bill karakterének jellemtorzulása nélkül vissza is adja az olvasónak, fejet hajtok előtte. Azt hiszem, nagy kihívás volt Bill jellemét három köteten keresztül stagnálni, hiszen az volt a tervem, hogy a személyiségén nem változtatok.
AR: Személy szerint az én kedvenc részem az volt, amikor az utolsó könyv utolsó fejezetét olvashattam, mivel azt kivételesen nem a főhősnő „kommentálta”. Megfordult valaha a fejedben, hogy nem csak egy Lottés verziót írsz?A: Egyetlen olyan megjegyzést kaptam, melyben az olvasó kifejtette nemtetszését a szemszögváltást illetően, de többségében pozitívan fogadták az újítást. Igazság szerint el is kezdtem egy úgymond negyedik kötetet, melyben a tervek szerint Bill saját szemszögéből mesélte volna el a történéseket, azonban félbe kellett hagynom a munkát, mert rájöttem, hogy Bill-narráció esetén sokkal jobban oda kellene figyelnem a Tokio Hotel hivatalos megjelenéseire, koncertjeire - ezt pedig lehetetlen maximálisan kivitelezni az iskola és a tanulás mellett.
AR: Mivel befejezted ezt a sorozatot, tervezel esetleg más írásokat?A: Ez egy nagyon jó kérdés. Rengeteg írás terve van a fejemben, többek között egy újabb Tokio Hotel fanfiction, kisebb novellák, esetleg egy teljesen más irányvonalat követő könyv, de… Ma rá kellett jönnöm, hogy egyelőre képtelen vagyok elhagyni a BILLANGÓ-t és annak szereplőit. Ha nem változtatok a döntésemen és megvalósítom az új elképzelésemet, a következő írásom úgynevezett levélregény formájú lesz, mely Mike Müller jegyzeteiből és Lottének címzett leveleiből, valamint Alena kiegészítő írásaiból fog állni.
AR: Nem merítetted még ki a bandából nyert forrásaidat?A: A felhasználható forrásokat talán kimerítettem, de az ember fantáziája határtalan, azt hiszem. Egyébként a Mike-kal kapcsolatos levélregény nem tesz jelentős említést a bandáról, az sokkal inkább Lotte és Oroszország felé irányul majd.
AR: A jövődre gondoltál már? Mi lesz akkor, ha idősebb leszel? Most gondolom, egyetemre fogsz járni. Lesz egyáltalán időd ilyesmire?A: Az egyetemig még van több,mint egy teljes évem és úgy gondolom, ha eddig sikerült összeegyeztetni az írást a tanulással, ez ezután sem lesz másképp. Hisz minden fiatalnak megvan a maga szórakozása: ki bulizni jár, ki a barátaival tölti a délutánjait – nekem ez maradt.
AR: Sok sikert kívánok neked mindenhez, amibe bele fogsz kezdeni. Remélem, hamarosan mind a három könyvedet – és a leendő írásaidat – könyv formájában is a kezemben tarthatom. Köszönöm, hogy ilyen őszintén válaszoltál a kérdéseimre! :)A: Én köszönöm, hogy válaszolhattam. Nagy álmom, hogy a történeteimet előbb-utóbb könyv formájában is megjelentessék, bár úgy gondolom, a kiadók nem foglalkoznak efféle rajongói sztorikkal. Bár most is boldog vagyok, hisz sokan elolvasták, véleményt alkottak róla, holott a legelején úgy gondoltam, nem is érdemes belefogni. Nem várt eredményeket, sikereket értem el, és azt hiszem, talán ezért ragaszkodom még ehhez a történethez. Úgy gondolom, nem lehetne nagyobb vágyam, mint hogy egyszer maguk a történet valós szereplői is a kezükben tarthassák a róluk szóló regényeket.
2011. 03. 11
