2010. július 29., csütörtök

áááá

Na ez hosszú lesz! Kezdeném a 4:30-as reggeli ébredéssel. Falnak mentem, annyira álmos voltam!
Szóval ma voltam Pesten meg Ferihegyen is. Ferihegyre azért mentem, mert a nővérem Görögországba repült és én anyáékkal elkísértem. Vonattal Ferihegyig, aztán Zsolti, a másik nővérem barátja kivitt minket Ferihegy 2-re kocsival. Onnan 1-1,5 óra állás, onnan ismét Zsolti kocsija. Persze hogy eltévedünk! XD Ahelyett, hogy a Nyugati felé ment volna, Vecsésre vagy hova a bánatba ment el, aztán onnan vissza Pestre, utána ki az Üllői Útra. Ott egy csomó Volvót láttam (volt közte C 30 is ^^)Volt még ot Porsche (szívem hercege (LL) ) és egy tűzpiros Ferrari is *-* Istenem! Miért nem pont akkor kerültünk dugóba :'(???!!! Lényeg a lényeg, visszakeveredtünk a Nyugatihoz. Bevallom szégyenlősen: majd összepisiltem magamat! Szörnyű volt. Szorítottam és szorítotam, de a végén már a lábamat sem éreztem. Az egyik emeletes parkolóba végre sikerült helyet találni. Éljen! Innen már csak pár lépés a vécé. Még mit nem! Irány a West end, ott egy csomó üzlet mellett elmentünk. Bettinek rinyáltam, hogy: Most menjünk a vécére! Léccíí léccíí! Ez hatott, és gyorsítottunk. Na a gyöngyös boltnál balra - ööö vagyis jobbra XD kordinációs problémáim akadtak na- ott végre valahára és éljen Allah! sikerült vécéhez jussak!
Aztán egy halom butikot néztünk meg, pizaevés (a pepperóni majdnem leégette a nyelvemet :( ) kisállatkereskedésbe is mentünk, ahol egy nagyon vad mókus kis híján leharapota az ujjamat XD láttam kígyót is meg ööö varánuszt? Talán. Én hülye!! A legfontosabbat meg kihagyom! Áhhh!! A bajáratnál mit látam? Na mit látam?? Ugye most hétvégén rendezik meg a Formula 1 magyar nagydíjat. És ennek tiszteletére egy Red Bull Renault-ot hoztak be a bevásárlóközpontba. Vettelét!! Áhh *-* Szívem csücske vagy te szépség! A korlát alatt átbújva csináltam az aljáról képet XD azért ide is kell tehetség :P ÖÖÖ aztán fagyi is volt, Zsolti már nem XD 15:30-ig (ha jól emlékszem) butikokat jártunk, meg a Nyugati aluljárót. Majd meghaltam, amikor átment feletünk a villamos XD aztán góóó haza XD 3 és fél óra vonatút! Bírjátok ki zene nélkül
Na ennyi voltam. Cshááááó